Garantált kifizetésű megtakarítás és életbiztosítás-Patrónus (302)
A megtakarítási biztosítás során a biztosító szerződéses garanciát vállal a tartam végén a szerződésben vállalt biztosítási összeg kifizetésére, akkor is, ha a biztosított a tartam során elhalálozott. Ebben az esetben a biztosító:
- gondoskodik a megtakarítás folytatásáról, hogy a tartam végén a kedvezményezett hozzájusson a szerződésben meghatározott biztosítási összeghez,
- egyszeri, a biztosítási összeg 30%-nak megfelelő kifizetést nyújt a haláleset bekövetkeztekor,
- a haláleset bekövetkezésétől a tartam végéig rendszeres járadékot nyújt, ami az addig fizetett havi díj kétszerese.
Kinek ajánljuk?
- akik egy konkrét időpontra vonatkoztatva meghatározott összeget szeretnének kapni (a tartam legalább 10 év)
- a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is szeretnének, amely kiterjed a halálesetet követő jövedelempótlásra és garantálja a megtakarítási célt.
Ennek a megoldásnak a legfőbb előnye tehát, hogy a tervezett időpontban akkor is rendelkezésre fog állni a biztosítási összeg, ha azt a szerződő élethelyzetének a változása miatt maga nem lenne képes megtakarítani. A szerződés tehát akkor sem szűnik meg, ha a biztosított elhalálozik.
Jellemzők
Szerződő
Magánszemély és cég is lehet.
Biztosított
Az a természetes személy, akinek a tartam során bekövetkező halála, vagy a tartam lejárta esetén a Biztosító kifizeti a biztosítási összeget.
Belépési kor: 16-65 év.
Kilépési kor: 75 év (az a biztosítási évforduló, melyben a Biztosított a 75. életévét betöltötte).
Kedvezményezett:
Külön jelölhető kedvezményezett:
- lejáratkor esedékes szolgáltatásra lejárati kedvezményezett,
- a biztosított halála esetén haláleseti kedvezményezett.
Kedvezményezettek száma nem korlátozott.
Amennyiben a biztosítási esemény a Biztosított tartamon belüli halála
- Haláleseti kedvezményezett havi járadékszolgáltatást kap a tartam végéig, vagy ameddig a biztosítás bármely okból meg nem szűnik. A járadék összege a haláleset bekövetkezésekor aktuális havi díj kétszerese. Járadékfizetés a biztosított halálát követő biztosítási hónapfordulótól esedékes, előre az esedékesség hónapjának 10. napjáig,
- A biztosítás és a hozzá kötött kiegészítő biztosítások díjmentessé válnak a halál bekövetkeztét követő hónapfordulótól a tartam végéig, ha a szerződő a haláleset időpontjában rendelkezett az automatikus díjnövelés lehetőségével, úgy a biztosító a tartam végéig úgy tekinti, hogy a szerződő minden biztosítási évfordulón élt volna az automatikus díjnövelés lehetőségével (azaz a biztosítási összeg továbbra is nő). Háromévenkénti díjnövelésre a díjmentesítés idején ugyanakkor nincs lehetőség.
- A haláleseti kedvezményezett a haláleset bekövetkezésekor aktuális biztosítási összeg 30%-nak megfelelő mértékű egyösszegű szolgáltatásban részesül.
Biztosított a biztosítása tartama végén életben van
Biztosítási esemény: a Biztosított életben van.
Szolgáltatások: Biztosító a lejárat időpontjában aktuális lejárati biztosítási összeget fizeti ki a lejárati kedvezményezett részére a tartam végén.
Rendszeres díjas, a díjfizetés a biztosítási tartam végéig.
Díjengedmény: díjnagyság alapján, 1 biztosítási évre vonatkozóan, ha a díjfizetés havitól eltérő. Díjengedmény adása opcionális a Biztosító részéről. A következő biztosítási évre vonatkozó díjengedményről a Biztosító a szerződőt a biztosítási évfordulót megelőz 30 nappal tájékoztatja.
Díjnövelés: automatikus és háromévenkénti.
Automatikus: évente az évfordulót megelőző 60 napon belül ajánlja fel a Biztosító. Minimális mértéke az infláció 100%-a, de minimum 5%. A díjnövelést a Szerződő elutasíthatja. Két egymást követő elutasítás után, valamint a tartam utolsó öt évében a díj nem növelhető tovább.
Háromévenkénti: csak az alapbiztosítás díjára vonatkozik, minden harmadik évfordulón, mértéke 20%. Ha a Szerződő élni kíván a díjnövelés lehetőségével, azt írásban kell jeleznie a Biztosítónak. Nincs lehetőség a díjnövelésre a Biztosított 55 éves kora után, valamint ha az automatikus díjnövelést a Szerződő egymás után két alkalommal elutasította.
Minimum 10, maximum 25 évre köthető, a tartam hosszának meghatározásakor a megtakarítás céljának megfelelő hosszt érdemes választani.
Díjelmaradás következményei:
- Díjmentes leszállítás: A rendszeres díj teljes, vagy részleges elmaradása esetén ha a Szerződő az esedékességtől számított 90 napon belül az elmaradt díjat nem fizeti meg. A leszállítás feltétele, hogy a leszállított minimum biztosítási összeg elérje az 500 000 Ft-ot.
- Megszűnés: amennyiben a díjmentes leszállítás nem lehetséges a díjelmaradás miatt megszűnik a szerződés és a Biztosító kockázatviselése a díj esedékességétől számított 91. napon megszűnik. A biztosító a megszűnést követő 30 napon belül a visszavásárlási értéket fizeti meg a kedvezményezettnek.
- Reaktiválás:ha a Szerződő a szerződés megszűnésétől számított 120 napon belül a teljes díjhátralékot megfizeti és kéri írásban a szerződés visszaállítását. A Biztosító kockázatvállalása a teljes díjhátralék Biztosító részére történő megérkezést követő nap 00:00 percétől indul újra.
Maradékjogok
- Visszavásárlás: bármikor kérhető, a Biztosító a visszavásárlási értéket fizeti. Visszavásárlási szándék Biztosító székhelyére történő beérkezésének napján a Biztosító kockázatvállalása megszűnik. Az aktuális visszavásárlási értékről a Biztosító évente értesítőt küld a szerződőnek.
- Díjmentes leszállítás: ha a biztosítási összeg a minimális 500 000Ft-os díjat eléri. A kiegészítő biztosítások megszűnnek és a biztosítás a csökkentett biztosítási összeggel marad fenn (ld. még alapfogalmak menüpont). A díjmentes leszállítást követően a Biztosító járadékszolgáltatása a Biztosított halála esetén nincs.
- Kötvénykölcsön: a Szerződő a visszavásárlási érték terhére a Biztosított hozzájárulásával kötvénykölcsön folyósítását kérheti amennyiben a Biztosított még életben van, ha a szerződés nem díjleszállított, nincs díjhátralékban és a Szerződőnek nincs kötvénykölcsön-, vagy kötvénykölcsön kamat tartozása. (ld. még alapfogalmak)
Kiegészítő biztosítások
Valamennyi forintos kiegészítő biztosítás köthető hozzá, kivéve a nyugdíjbiztosításokhoz kapcsolódót.
Letölthető dokumentumok: (Nn biztosító dokumentumtár, a keresőbe írja be a termék számát)
A termékleírás csak tájékoztató jellegű, bővebb információkért, részletes ajánlatért kérjen online, vagy személyes konzultációt.